szarvasifc1

Csapatunk az elmúlt szombati edzőmérkőzés és a hétfő-keddi kemény edzések után, szerdán ismét edzőmérkőzését játszott, ezúttal Orosházán a Tótkomlósi TC ellen. Tótkomlósi TC – Szarvasi FC 2-7 (1-6) Szarvas: Lévai…

Szombaton első felkészülési mérkőzését játszotta csapatunk az NB3-ban szereplő Hódmezővásárhely otthonában. Csapatunk a felkészülés első két hetén van túl, nehéz körülmények között készülünk a tavaszi szezonra, a programban javarészt szabadtéri…

  Január 5-én a szokásos megyei I. osztályú csapatoknak szervezett kondorosi teremtornán indította csapatunk a 2019-es évet. Csapatunk a B jelű kvartettbe nyert besorolást a házigazda kondorosiak, az Előre II….

Az ősz utolsó, 18. játéknapján, Vésztőn fejeztük be a szezont. Az elmúlt heti fiaskó után mindenképpen csak a három pont megszerzése számított elfogadható eredménynek, ami nem ígérkezett könnyűnek a masszív…

A 17. fordulóval folytatódott a megyei élvonal pontvadászata, melyben a Gyulai FC otthonába látogattunk. Meg merem kockáztatni, hogy a két csapat sohasem játszott még 100! néző előtt, még talán felkészülési…

A területi ifjúsági bajnokság utolsó őszi fordulójában Békéscsabára látogatott csapatunk, a sereghajtó Atleticohoz. A kiemelt bajnokságban már befejeződtek a küzdelmek, így több játékosunk is „vissza” játszott a második számú ifjúsági…

Szarvas Fc 1905 Facebook