Két hét pihenő után, a bajnokság 24. fordulójában, a Békéscsabai Jamina otthonában léptünk pályára. Nem is kezdődhetett volna jobban számunkra a találkozó, ugyanis már a 2. percben Pribelszki kapujába került…
Kitűnő, fegyelmezett, taktikus játékkal magabiztos győzelem a Tótkomlós csapata ellen. Végig uraltuk a játékot, folyamatosan támadva őröltük fel ellenfelünket, akiknél kimagaslott a kapusuk teljesítménye a gólok mellett 10 fölötti ziccert…
Serdülő csapatunk három nap leforgása alatt két bajnoki mérkőzést is játszott, előbb a 19. fordulóbéli találkozóján magabiztosan legyőzte a Békéscsabai MÁV együttesét, majd a 18. fordulóból elhalasztott mérkőzésen vereséget szenvedett…
A legmagasabb osztályban játszó utánpótlás csapatainkra ezúttal egyenrangú ellenfélhez a Mórahalom csapatához látogattak, ahol U14-eseink sima győzelmet arattak, míg U15-ös csapatunk szoros vereséget szenvedett. U14 Mórahalom VSE – Körös UFC…
A bajnokság 22. fordulójában a Vésztő vendégei voltunk. Igen lendületes iramban indult a találkozó, már a 3. percben sikerült zavarba hozni a hazai védelmet, de Somogyi közeli lövése egy védő…