szarvasifc1

Februártól Závoda Gábor helyett Füredi János szakmai irányítása mellett készül ifjúsági csapatunk, ebből az apropóból kérdeztük, hogy beszéljen eddigi munkájáról illetve a szarvasi utánpótlásról kialakult véleményéről és jövő képéről. Most…

Vasárnap délután a legjobb négy közé jutásért lépett pályára ifjúsági csapatunk a Békés Megyei Ifjúsági Kupában. Ellenfelünk a bajnokságban szintén dobogós Békéscsabai MÁV SE együttese volt. Nagy hátszélben kezdtük a…

Az elmúlt hét péntekén évadnyitó vacsorát tartott egyesületünk, amelyen csapatunk minden igazolt játékosa és edzői illetve a Szarvasi FC vezetése vett részt. A vacsorán az utánpótlás csapatainkból közel száz fő…

A pontvadászat 20. játéknapja egy mindig nagy érdeklődéssel kísért rangadót, a Kondorosi TE elleni derbit tartogatta számunkra. Az elmúlt heti Szeghalmon kibrusztolt győzelmünk után nem is lehetett más célunk, mint…

A Békés Megyei Ifjúsági Kupa csoportköréből pontveszteség nélkül továbbjutó csapatunk, a tavaszi szezon első mérkőzésén a megyei kupa nyolcaddöntőjében lépett pályára hazai környezetben a Vésztő ellen. Ahol mindkét félidőben 3-3…

Majd három hónapos téli szünetet követően, a 19. fordulóval folytatódott a megyei elsőosztályú pontvadászat. Nyitásként azzal a Szeghalommal kellett megküzdenünk, amellyel már kétszer is játszottunk a szezonban, de egy hazai…

Szarvas Fc 1905 Facebook