Szeptember 19-én kezdte meg U13-as csapatunk szereplését a korosztályos bajnokságban, Dévaványa hasonló korú csapata ellen. Mivel a nyár folyamán mindkét csapat jelentős mértékben átalakult, így várható volt, hogy az újoncok…
A Szarvasi FC U13-as együttese számára a tavaszi szünetbeni keddi edzés a megszokott mederben zajlott, amikor a kétkapus játékra került sor, az addigi melegítésüket végző felnőtt játékosok – név szerint…
Az elmúlt hetekben U13-as korosztályos csapatunk több bajnoki mérkőzést is vívott. Március 20-án, szerdán Füzesgyarmatra látogattak fiaink, és a kezdeti nehézkes építkezés után magabiztos, 9:1-es győzelmet arattak a lelkes hazaiakkal…
A Szarvasi FC U13-as csapatának március 7-én rajtolt el a tavaszi idénye, melynek első állomása a Dévaványa elleni mérkőzés volt, hazai környezetben. A borongós időben megrendezett meccsen folyamatos játék nem…
Mekkora utánpótlás bázissal rendelkezik a klub? Mennyi gyerek jár a különböző utánpótlás csapatok edzéseire? Jelenleg körülbelül olyan 100 és 110 közötti gyermek létszámmal rendelkezünk és azért tettem, hozzá hogy körülbelül…
2023. augusztus 8-án csapatunk U13-as gárdája is megkezdte a felkészülést a 2023/2024-es idényre. A 11-12 éves gyerekek heti három edzéssel gyarapítják tudásukat labdarúgás terén. A keretben a korosztályoknak megfelelő változás…

Szarvasi FC 1905 — Nagyszénás SE
| Poz | Csapat | LM | P |
|---|---|---|---|
| 1 | Békési FC | 0 | 0 |
| 1 | Dévaványai SE | 0 | 0 |
| 1 | Füzesgyarmati SK | 0 | 0 |
| 1 | Gyomaendrődi FC | 0 | 0 |
| 1 | Jamina SE | 0 | 0 |
| 1 | Kondorosi TE | 0 | 0 |
| 1 | Mezőhegyesi SE | 0 | 0 |
| 1 | Nagyszénás SE | 0 | 0 |
| Játékos | Gólok |
|---|---|
| Furár Róbert | 10 |
| Simon Róbert | 4 |
| Barna Viktor | 3 |
| Palik György | 2 |
| Pilán Richárd | 2 |