2023. augusztus 8-án csapatunk U13-as gárdája is megkezdte a felkészülést a 2023/2024-es idényre. A 11-12 éves gyerekek heti három edzéssel gyarapítják tudásukat labdarúgás terén. A keretben a korosztályoknak megfelelő változás…
Az iskolai szünetet kihasználva hétközi fordulót rendeztek szerdán az U13-as korosztály keresztpályán zajló bajnokságában. Fiataljaink Dévaványára utaztak csütörtökön, ahol a házigazdák mellett a békésszentandrásiak vártak rájuk. Bár hivatalosan itt még…
A hazai rendezésű bajnoki mérkőzést Szentandráson játszva, ragyogó napsütésben sikerült megrendezni. A csapatunk kellő lelkesedéssel, akarattal álltak neki a soron következő két mérkőzésnek. Az elsőt Kondoros csapatával játszottuk, amit ragyogó…
A nyári felkészülést július 5-én kezdtük meg, heti 2 edzéssel, játékos formában. A várható játékoskeret: 13 fő. A tavalyi létszám 24 volt, korosztályt váltott 10 játékos, 7 játékos maradt, a…
Csütörtök délután a bajnokság 5. fordulójában a Tótkomlós csapatát fogadtuk. A mérkőzés nagy részében sajnos önmagunkhoz képest gyenge játékkal rukkoltunk ki, de a második félidőben elég volt 15 perc jó…
A rossz időben, rossz talajú pályán lejátszott mérkőzésen magabiztosan, szép támadásokat vezetve, még számos helyzetet kihagyva nyertük meg a mérkőzést. Medgyesegyháza SE – Szarvasi FC 3-14 (0-5) Medgyesegyháza. Játékvezető: Szabó…
Poz | Csapat | LM | P |
---|---|---|---|
1 | ![]() | 2 | 6 |
2 | ![]() | 2 | 4 |
3 | ![]() | 1 | 3 |
4 | ![]() | 1 | 3 |
5 | ![]() | 1 | 3 |
Játékos | Gólok |
---|---|
Bány Bence | 1 |
Palik György | 1 |
Furár Róbert | 1 |