szarvasifc1

A tavaszi szezon utolsó mérkőzéseként a 14. fordulóból elmaradt Csanádapáca elleni meccs maradt. Mind létszámban (csere nélkül) mind a szombat este által erőben leamortizált gárdával vágtunk bele a megmérettetésnek, szerencsére a hazai gárda…

A lassan „szokásos” sérülések, osztálykirándulások miatti hiányos összeállításunkat tovább gyöngítette a felnőtt csapat keretének (egyoldalú) kisegítése, de erősítésenként érkezett hat serdülő játékossal a szereplésünk nem került veszélybe. Sajnos ebben a felállásban nem voltunk…

A Körösladányi MSK gárdáját fogadtuk szombaton, a megyei első osztályú pontvadászat záró fordulójában. A találkozónak nem kisebb volt a tétje mint az, hogy ki végez a dobogó alsó fokán, illetve…

A serdülő bajnokság 21. utolsó fordulójában Szeghalomra látogattunk, ahol még az aranyérem is esélyes otthonában lépett pályára az Északi csoportban bronzérmes együttesünk. Szeghalmi FC – Szarvasi FC 7-1 (5-1) Szeghalom,…

Félve készültünk a mindig nehéz, végig küzdő Gádoros ellen az aktuális bajnoki fordulóra, mivel teljesen bizonytalan volt, hogy össze jön-e a kezdő tizenegy. Ezen a héten kitört az osztálykirándulások időszaka, valamint betegségek, sérülések,…

U14 Remek formában lévő U14-es csapatunk már a mérkőzés első percében megszerezte a vezetést és remek játékkal szép támadásokat vezette magabiztosan győzte le ellenfelét. Körös UFC – Gyulai Termál FC…

Szarvas Fc 1905 Facebook