szarvasifc1

A serdülő bajnokság 14. fordulójában a Szeghalom csapatát fogadtuk az Erzsébet ligetben. Csapatunk a mérkőzés elejétől kezdve mezőnyfölényben játszott, míg a vendégek kontrákra rendeződtek be. a 28. percben Kiri Máté…

Serdülő csapatunk számára március 17-én folytatódott a bajnoki szezon. Az első tavaszi mérkőzésen épp a tabellán előttünk álló Vésztő csapatához utaztunk. Együttesünk három alkalommal is vezetett a találkozón, de mindannyiszor…

Hosszú idő után újra tétmérkőzésen lépett pályára ifjúsági csapatunk, a hosszúra nyúlt téli pihenő után a legjobb négy közé jutás volt a tét a Békés Megyei Ifjúsági Kupában, ahol a…

A 18. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótoltunk a szerdai napon hazai pályán, a listavezető, egyben alapszakasz győztes Méhkerék ellen. Az amúgy is vékonyka keretünk a meccsnapra különböző okokból kifolyólag tovább soványodott,…

A 22. játéknapon az Orosházi Rákóczihoz látogattunk, a találkozó az ULE műfüves pályáján került megrendezésre. Hamar kirajzolódtak az erőviszonyok, és az is kinek mi céljai vannak a meccsel kapcsolatosan, a…

Március első hétvégéjén rendezték meg Kondoroson az U9-es csapatok részére a Farsang Kupát, amelyet csapatunk megnyert a tornán 23 gólt lőve és csupán egyet kapva. Játékosaink: Babecz Áron, Batta Zalán,…

Szarvas Fc 1905 Facebook