Második bajnoki mérkőzésünkön vasárnap Csabacsűd csapatát fogadtuk. Mérkőzés elejétől fogva diktáltuk az iramot. Az olykor nyolc emberrel védekező vendégek hősiesen védték a kapujukat mégis több lehetőségünk volt gólt rúgni. Ahogy…
Szombaton ragyogó időben és remek pályán fogadott minket a Szeghalom az első bajnoki mérkőzésünkön. Az első perctől sikerült a mi akaratunkat az ellenfelünkre erőltetni, több gólszerzési lehetőségünk is volt, de…
A 4. játéknapon a Körösladány MSK csapatát fogadtuk. A két gárda nem titkolt célja a bajnoki cím megszerzése, így biztosak lehettünk benne, hogy ennek megfelelő szintű játékot hoz majd a…
Végre lejátszottuk az első bajnokit Gádoroson. Minden kezdet nehéz, így nekünk is nehéz volt. Egy kifejezetten harcosan és jól játszó hazaiakkal találtuk magunkat szembe. Akadozó volt a játékunk, nem sikerültek…
Szerda délután a Békés Megyei Kupa második fordulójában a megyei II. osztály A csoportjában szereplő Csanádapáca otthonában lépett pályára csapatunk. Az első félidőben nem született gól, a második játékrészben előbb…
A 3. játéknapot rendezték a megyei első osztályban, amelyben a legutóbbi forduló meglepetését szerző Jaminához látogattunk. Mindkét gárda hét közben MK meccsen lépett pályára, míg mi felléptünk a főtáblára, úgy…