A serdülő bajnokság 3. fordulójában Mezőberényben lépett pályára csapatunk, ahol nagyon jól kezdtük a mérkőzést hiszen már a negyedóra elteltével 3 gólos előnyben volt csapatunk. A 21. percben már 5!…
Végre megint bajnokit játszottunk, sajnos egy elég gyenge ellenféllel. Ahogy várható volt rögtön kapujukhoz szegeztük őket és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket de az utolsó passzok vagy a lövések nem…
Az elmúlt heti kupasiker után ezúttal bajnoki mérkőzést játszottunk otthonunkban, ez már a pontvadászat 7. fordulója volt, amelyen a Nagyszénás csapatát fogadtuk. A vendégeinkkel már összefutottunk bő egy hónappal ezelőtt,…
Az idei kiírás első hazai mérkőzése került megrendezésre a hétvége folyamán az U16-os csapatunknak számára Dévaványa ellen. A két héttel ezelőtti eredményből kiindulva, bizakodva vártuk a mérkőzést és kísértetiesen hasonlított…
Vasárnap délután kellemes időben a Magyar Kupa főtáblájának első országos fordulójában a Baranya Megyei I. osztályban szereplő Siklós csapatát fogadtuk az Erzsébet ligetben. Mivel az elmúlt két évben sikerült az…
A bajnokság 5. fordulójában Orosházára látogattunk. Az ULE jól kezdte a bajnokságot, majd két vereség is becsúszott az elmúlt fordulókban, így minden reményünk meg volt arra, hogy az üdvösséghez szükséges…