Csapatunk az elmúlt szombati edzőmérkőzés és a hétfő-keddi kemény edzések után, szerdán ismét edzőmérkőzését játszott, ezúttal Orosházán a Tótkomlósi TC ellen. Tótkomlósi TC – Szarvasi FC 2-7 (1-6) Szarvas: Lévai…
Hat gól született egyenlő eloszlásban az első félidőben a szerdai edzőmérkőzésünkön Orosházán, a második félidő már csak három gólt hozott, de mivel mi lőttünk kettőt, így győzelemmel utazhattunk haza Orosházáról….
Az idei évben is megrendezésre került a Magyar Labdarúgó Szövetség Békés Megyei Igazgatóságának rendezésében az a nagyszabású gála, ahol az elmúlt naptári esztendő legjobbjait díjazták. Az év megyei I. osztályú…
A téli pihenő után az elmúlt hetekben és hónapban gőzerővel készültek játékosaink a tavaszi idényre, az alapozó és taktikai edzések mellett hét edzőmérkőzésen és két teremtornán készültek a bajnoki rajtra….
Majd három hónapos téli szünetet követően, a 19. fordulóval folytatódott a megyei elsőosztályú pontvadászat. Nyitásként azzal a Szeghalommal kellett megküzdenünk, amellyel már kétszer is játszottunk a szezonban, de egy hazai…
A pontvadászat 20. játéknapja egy mindig nagy érdeklődéssel kísért rangadót, a Kondorosi TE elleni derbit tartogatta számunkra. Az elmúlt heti Szeghalmon kibrusztolt győzelmünk után nem is lehetett más célunk, mint…

Szarvasi FC 1905 — Nagyszénás SE
| Poz | Csapat | LM | P |
|---|---|---|---|
| 1 | Békési FC | 0 | 0 |
| 1 | Dévaványai SE | 0 | 0 |
| 1 | Füzesgyarmati SK | 0 | 0 |
| 1 | Gyomaendrődi FC | 0 | 0 |
| 1 | Jamina SE | 0 | 0 |
| 1 | Kondorosi TE | 0 | 0 |
| 1 | Mezőhegyesi SE | 0 | 0 |
| 1 | Nagyszénás SE | 0 | 0 |
| Játékos | Gólok |
|---|---|
| Furár Róbert | 10 |
| Simon Róbert | 4 |
| Barna Viktor | 3 |
| Palik György | 2 |
| Pilán Richárd | 2 |