Ifjúsági

Ifjúsági csapatunk az elmúlt héten két mérkőzésen lépett pályára, előbb szerdán a 13. fordulóból előrehozott mérkőzésen a Csabacsűd ellen majd vasárnap a Berényi Gyermek FC volt az ellenfél. A forgatókönyv…

Ifjúsági csapatunk már két fordulón van túl a 2023/24-es szezon Békés Vármegyei U19-es bajnokság Északi csoportjában, a nyitó fordulóban szoros mérkőzésen Jaminában kaptunk ki, majd hazai környezetben könnyed győzelmet arattunk…

Szarvasi FC 1905 – Nagyszénás SE 4-1 (1-0) Szarvas, Erzsébet liget. Játékvezető: Fűri Imre (Krecsméri M., Karkus J.) Szarvas: Babák Z. – Borbély M., Sztancsik M., Truczka Á. (Bátori D.),…

Az elmúlt hétvégén Szabadkígyóson játszottunk. Lassan körülményes kezdtünk, de így is mi támadtunk többet. Semmi veszélyt nem jelentettek a kapunkra ezért eset váratlanul hogy a szünet előtt nem sokkal szabadrúgásból vezetést…

A hétvégén Gyomaendrődön játszottunk. Ragyogó időben jó felfogásban kezdtük a mérkőzést. A srácok mind védekezésben mind támadásban nagyon szervezetten tették a dolgukat. Több jó egyéni teljesítmény közül is kiemelkedett Lénárt…

Füzesgyarmat volt a heti ellenfelünk. A lelátó bontása miatt Kondoroson játszottunk. Bátran mentünk bele a mérkőzésbe egy magasabb osztályban edződött csapat ellen. Az első félidőben szép támadásokat vezetve két gólt…

Szarvas Fc 1905 Facebook