szarvasifc1

A 7. fordulóban nem ígérkezett könnyűnek a feladatunk, soron következő ellenfelünk, az egyik bajnokesélyes Orosházi Rákóczi ugyanis a múlt héten igen becses trófeát szerzett, a talán legnagyobb bajnokaspiráns, Füzesgyarmat legyőzésével….

A kiemelt megyei bajnokság 5. fordulójában ifjúsági csapatunk Gyomaendrődön lépett pályára ahol döntetlent játszott a középmezőnyhöz tartozó házigazdák ellen. Gyomaendrődi FC – Szarvasi FC 0-0 (0-0) Gyomaendrőd. Játékvezető: Erdősi Gyula…

Az NB2 Dél-Keleti csoportjának 5. fordulójában U14-es csapatunk 1 pontot szerezett Hódmezővásárhelyen, míg U15-ös együttesünk sima vereséget szenvedett. A következő fordulóban szintén idegenben lépnek pályára fiataljaink az újonc Méhkerék ellen. U14…

Az idei ősszel immár második alkalommal rendeztek Bozsik tornát az Erzsébet ligetben. U11-es csapatunk minden mérkőzését megnyerte, míg 2 döntetlen mellett 3 győzelmet ért el.    

Két forduló alatt 30 gólt szerzett serdülő csapatunk, amíg az elmúlt héten a Csorvás ellen 18, most hazai környezetben a mezőberényi fiataloknak rúgtak 12 gólt Kiri Mihály tanítványai. Hasonló folytatást!…

Az őszi 6. fordulóban a Szeghalmi FC vendégei voltunk. A találkozó, a Szeghalom elhúzódó pályagondjai miatt, ahogy tavasszal, úgy most is, Körösladányban került megrendezésre. A mérkőzésnek hamar megadtuk az alaphangját,…

Szarvas Fc 1905 Facebook