Rendhagyó időben folytatódott részünkről a bajnokság finise, amelyen az Előre tartalék csapata ellen léptünk pályára hazai környezetben. Az első negyedóra főként mezőnyjátékkal telt, amelyben ugyan a vendégek birtokolták többet a…
U19 Kiemelt Megyei Bajnokság – 20. forduló: Mezőberény csapatát fogadtuk a soros forduló keretein belül. Hamar tudatosítottuk bennük hogy ma csak a Szarvas nyerhet. Félidőre magabiztos előnnyel vonultunk pihenőre. Szép…
A bajnokság 20. fordulójában a bajnokság kimenetele szempontjából sorsdöntő mérkőzés várt serdülő fiainkra, hiszen a második helyezett Mezőberény látogatott az Erzsébet ligetbe. Jól kezdtük a mérkőzést, egy korán rúgott jogos…
Vasárnap ebédidőben rangadón lépett pályára második számú ifjúsági csapatunk, ellenfelünk a tabellán előttünk álló Okány KSK együttese volt. Szarvasi FC 1905 II. – Okány KSK 8-3 (3-1) Szarvas, Erzsébet liget….
A 18. fordulóban Békéscsabára látogattunk, ahol a sereghajtó ellen léptünk pályára. A mérkőzést, ha nem is a legjobb játékkal, de megérdemelten nyertük meg. Békéscsabai MÁV SE – Szarvasi FC 0-9…
Csütörtökön sporttörténelmi jelentőségű mérkőzést vívott csapatunk Budapesten, az Új Hidegkuti Nándor Stadionba, ahová szép számú nézősereg is elkísérte. Ez volt az első alkalom, hogy csapatunk országos szintű kupadöntőbe jutott illetve,…