A kvalifikációs liga 4. fordulójában újfent egy olyan egyesület csapatával találkoztunk, amellyel eddig sohasem szerepeltünk egy osztályban, az okányi csapat ez idáig várakozáson alul szerepelt, pedig igen jól hangzó nevek…
A tavaszi nyitányon a bajnokság 15. fordulóját rendezték a megyei első osztályban. A csekély létszám miatt ez már a harmadik kört jelentette a résztvevőknek, amelyben Gyulán próbáltuk megszerezni a pontokat,…
A heti csapadékos időjárás játékra alkalmatlanná tette a pályáinkat, így Kondoroson leltünk alkalmi otthonra, ahol azt a szeghalmi csapatot fogadtuk, amely az elmúlt héten értékes skalpot szerzett az éllovas Körösladány…
A Newjsag.hu cikke: Egyik napról a másikra állt meg az élet az Szarvasi FC-nél. Március 14-i hivatalos közleményük szerint az edzéseket határozatlan időre felfüggesztették, emellett polgármesteri döntés alapján az Erzsébet-ligeti…
Csapatunk számára az elmúlt héten elkezdődött a felkészülés az új idényre. Együttesünk keretéből több játékos is távozott és vannak már új érkezők is, de további játékosok érkezése is várható. Az…
Őszies, hűvös időben fogadtuk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályban szereplő Balkány csapatát a Magyar Kupa 7. fordulójában, ahol a cél a legjobb 32 közé kerülés volt. A mérkőzés kezdeti fázisában…
Poz | Csapat | LM | P |
---|---|---|---|
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
Játékos | Gólok |
---|---|
Furár Róbert | 10 |
Simon Róbert | 4 |
Barna Viktor | 3 |
Palik György | 2 |
Pilán Richárd | 2 |