A 13. fordulóban az eddig nagyszerűen szereplő Nagyszénás gárdáját fogadtuk. Nagy kérdés volt a meccs előtt, hogy vajon mennyi energiát vett el a csapattól a szerdai hősies küzdelem, maradt-e erő…
A 9. fordulóban Kondorosra látogattunk, ahol a szezon első kistérségi derbijén szerettük volna pontjainkat szaporítani, ami nem tűnt lehetetlen feladatnak, miután sokévnyi negatív széria után, tavasszal kétszer is sikerült két…
A 10. fordulóban egy újabb rangadó várt ránk, ezúttal a Körösladányi MSK csapatát láttuk vendégül. A liga egyik legjobb csapata ellen nem ígérkezett könnyűnek a találkozó, de célunk egyértelműen a…
A 11. játéknapra került sor a megyei élvonalban, melyben Mezőhegyesre látogattunk. A hazai csapat ugyan két hellyel mögöttünk tanyázott a tabellán, de az utóbbi hegyesi fellépéseinken nem érezhettük meg a…
A 12. fordulóban újra idegen környezetben léptünk pályára, ezúttal Orosházán. A villanyfényes találkozó első feljegyezni való eseménye a 2. percben Kriska nevéhez fűződik, aki négy méterről kapu fölé lőtt. A…
Az NB1 sereghajtója a patináns Szombathelyi Haladás volt ellenfelünk a Magyar Kupa 7. fordulójában. Több mint ezer néző volt kíváncsi a találkozóra, amely rögtön két nagy szarvasi lehetőséggel indult, előbb…

Szarvasi FC 1905 — Nagyszénás SE
| Poz | Csapat | LM | P |
|---|---|---|---|
| 1 | Békési FC | 0 | 0 |
| 1 | Dévaványai SE | 0 | 0 |
| 1 | Füzesgyarmati SK | 0 | 0 |
| 1 | Gyomaendrődi FC | 0 | 0 |
| 1 | Jamina SE | 0 | 0 |
| 1 | Kondorosi TE | 0 | 0 |
| 1 | Mezőhegyesi SE | 0 | 0 |
| 1 | Nagyszénás SE | 0 | 0 |
| Játékos | Gólok |
|---|---|
| Furár Róbert | 10 |
| Simon Róbert | 4 |
| Barna Viktor | 3 |
| Palik György | 2 |
| Pilán Richárd | 2 |