Nagyszombaton a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójára került sor Mezőhegyesen. Rendhagyó módon egy mérkőzés előtti történettel kezdeném a tudósítást, az igencsak illuminált állapotban lévő hangosbemondó, a szokásos névsor felolvasásakor Polonszki nevét,…
A felsőházi rájátszásban, a 23. fordulóban azt a Békéscsaba II csapatát fogadtuk, amelyik ellen nem is olyan rég, igen cudar időben és pályán, sikerült egy pontot elcsennünk. Az eltérés az…
Szerda délután a Békés Megyei Kupa második fordulójában léptünk pályára csapatunk. Együttesünket Fábry Attila és Viszkok Dani kivételével ifistáink alkották, a legerősebb csapatával felálló megyei II. osztályú bajnokság alapszakaszának 6….
Január 6-án szombaton rendezték meg az immár hagyományosnak is nevezhető teremlabdarúgó tornát Kondoroson a megyei I. osztályban szereplő csapatok számára, mivel a Szeghalom nem vállalta a fellépést, így a megyei…
Csapatunk szombaton Gyomaendrődön, a VIII. Harang Söröző Kupán vett részt, ahol az ötödik helyen végzett. A 8 csapatos tornán, a csoport mérkőzések után a csoportok első két helyezettje a 1-4….
A téli felkészülés részeként, első felkészülési mérkőzésünket az NB3-as Makó otthonában játszottuk. Jobban kezdtük a mérkőzést és egy ellentámadás után már az első percekben megszereztük a vezetést. A makóiak mezőnyfölényben…

Szarvasi FC 1905 — Nagyszénás SE
| Poz | Csapat | LM | P |
|---|---|---|---|
| 1 | Békési FC | 0 | 0 |
| 1 | Dévaványai SE | 0 | 0 |
| 1 | Füzesgyarmati SK | 0 | 0 |
| 1 | Gyomaendrődi FC | 0 | 0 |
| 1 | Jamina SE | 0 | 0 |
| 1 | Kondorosi TE | 0 | 0 |
| 1 | Mezőhegyesi SE | 0 | 0 |
| 1 | Nagyszénás SE | 0 | 0 |
| Játékos | Gólok |
|---|---|
| Furár Róbert | 10 |
| Simon Róbert | 4 |
| Barna Viktor | 3 |
| Palik György | 2 |
| Pilán Richárd | 2 |