szarvasifc1

A felsőházi rájátszás 6. fordulójával folytatódott a megyei pontvadászat, amelyben a bajnoki cím egyik várományosát, a Körösladány csapatát fogadtuk. Az első percek a tapogatózás jegyében teltek, így tizenhárom percet kellet…

U19 Kiemelt Megyei Bajnokság – 19. forduló: Nagyszénáson játszottuk a soros bajnoki mérkőzésünket. Egy nagy becsvággyal pályára lépő hazai csapattal találtuk magunkat szembe, de az első perctől mi irányítottuk a…

Kedden este villanyfényes mérkőzésen léptünk pályára Orosházán, ahol legutóbb sima győzelmet arattunk, azonban már a mérkőzés előtt tudtuk, hogy a tavaszi szezonra jelentősen átalakult és megerősödött hazaiak ellen nem lesz…

U19 Kiemelt Megyei Bajnokság – 18. forduló: Már pénteken lejátszottuk aktuális bajnoki mérkőzésünket, ahol Kondorost fogadtuk. Még mindig elég sokan hiányoztak de a serdülőből feljött játékosok remekül szerepeltek. A kezdeti…

Szombat délelőtt borongós, esős időben fogadtuk a Békés csapatát, amely mérkőzés a bajnokság kimenetele szempontjából rendkívüli jelentőséggel bírt. Kiválóan kezdtük a mérkőzést, két gyors góllal vezetést szereztünk, ezután is irányítottuk…

Csütörtök délután a bajnokság 5. fordulójában a Tótkomlós csapatát fogadtuk. A mérkőzés nagy részében sajnos önmagunkhoz képest gyenge játékkal rukkoltunk ki, de a második félidőben elég volt 15 perc jó…

Szarvas Fc 1905 Facebook