Füredi János – csapatunk utánpótlás vezetője, az utánpótlás jelenlegi helyzetéről számolt be honlapunknak. Nyáron minden utánpótlás csapat elkezdte az edzéseket. Természetesen a vírus elleni védekezés figyelembe vételével. Az ősz folyamán…
Csapatunk január első hetében átmozgató edzésekkel kezdte meg a munkát a korán kezdődő tavaszi szezonra. Somogyi mester heti öt edzést vezényelt a játékosok számára. Ettől a héttől edzőmérkőzésekkel is kiegészül…
A 13. fordulóban Mezőhegyesre látogattunk a kvalifikációs alapszakaszban. Két hét elteltével léphettünk újra pályára, mivel az elmúlt héten a Gyomaendrődnek nem volt elegendő hadra fogható játékosa, hogy kiálljon ellenünk, így…
A 11. fordulóval folytatódott a kvalifikációs alapszakasz, amely keretében Okányban léptünk pályára. Az utóbbi bajnoki meccsekkel ellentétben most talán a legerősebb tizenegyet küldhette pályára Somogyi mester, de ez mindenféleképpen indokolt…
A 10. játéknapon van túl a kvalifikációs sorozat, amelyben a Csanádapáca volt a soros ellenfelünk. Vendégeink nem a legjobban szerepelnek a bajnokságban, nekik majd a tavasz hozhat megváltást, de jelenleg…
Vasárnap Békéscsabán játszottunk a MÁV ellen. A házigazdáknak nagyon fontos lett volna a győzelem a harmadik hely eléréséhez és egyben a kiemelt csoportba kerüléshez. Ennek ellenére jól kezdtük el a…