szarvasifc1

A megyei élvonal küzdelmei a 16. fordulóval folytatódtak, amelyben a Békéscsabai Jaminához látogattunk. Hideg időben, ámde az elmúlt napok esőzéseitől eltekintve, megfelelő játéktéren indulhatott útjára a labda. Amelyet annyira magunkénak…

U19 – Kiemelt bajnokság, 11. forduló: A megyei U19 kiemelt bajnokság rangadóját Dévaványán vívtuk vasárnap, mely nekünk az utolsó őszi mérkőzésünk is volt. Alapvetően a rangadóhoz méltó jó színvonalú mérkőzésen nem…

Utolsó őszi bajnokiját játszotta serdülő csapatunk pénteken Kondoroson. A hazaiak már a 4. percben két gólos előnyben voltak, melyet a félidő közepéig sikerült ledolgozni, de a szünetre mégis egy gólos…

Két hét pihenő után a 15. fordulóban a Békéscsabai Előre második számú csapatát fogadtuk hazai pályán, kérdés volt, hogy az elmúlt heti szabadnapunk után mennyire estünk ki a ritmusból a…

Vasárnap ebédidőben a tabellán 2 ponttal mögöttünk álló Békési FC vendégei voltunk, ahol keretbe foglaltuk a mérkőzést a találkozón szerezett első és utolsó gólal, de így is könnyed győzelmet arattak…

Ismerős felek találkoztak csütörtökön az Erzsébet ligetben, a korábbi években az U14-es és U15-ös korosztályban közös csapatot indító Körös UFC, anyaegyesületei a Szarvasi FC és a Gyomaendrődi GyLE már külön-külön…

Szarvas Fc 1905 Facebook