szarvasifc1

A hétközi sikeresen megvívott kupacsata után, a bajnokság második fordulójában a Dévaványa csapatát fogadtuk. Már az első percekben kirajzolódott a két csapat taktikája, a vendégek kapujuk elé húzódva próbálták minél…

Augusztus 25-én, csapatunk számára augusztus 27-én veszi kezdetét a Megyei Kiemelt Ifjúsági bajnokság. Újdonság, hogy ebben a szezonban Békés Megyei Ifi kupát is szervezz a szövetség. A bajnokság menetrendje: forduló…

Szerda délután a Magyar Kupa második fordulójában a nyáron alapos vérfrissítésen áteső Körösladány gárdáját fogadtuk az Erzsébet ligetben. Óriási iramban kezdődött a mérkőzés mindkét csapat gólt szerezhetett volna már az…

A bajnokság első fordulójában rögtön egy rangadóval kezdtünk, bár az igazi együtt megvívott nagy csaták a két klub életében még az NB II-es, illetve az NB III-as időszakra datálódnak, de…

Szombaton délután a Gyula elleni bajnoki mérkőzéssel kezdetét veszi a 2017/18-as megyei I. osztályú pontvadászat ennek apropóján Rétes Pállal csapatunk edzőjével beszélgettünk a felkészülésről, a nyári változásokról illetve az elvárásokról….

A Magyar Kupa 1. fordulójával vette kezdetét a 2017/18-as szezon csapatunknál. Az óriási hőségben rendezett mérkőzésen a Jamina SE csapatát fogadtuk az Erzsébet ligetben. Már a mérkőzés elején támadólag lépett…

Szarvas Fc 1905 Facebook