Huszonkét év után találkozott újra tétmérkőzésen a Salgótarjáni BTC és Szarvasi FC, a tét a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé való jutás volt. Remek időben több mint száz szarvasi…
A 12. fordulóban, hazai környezetben, a Gyulai Termál volt az ellenfelünk. Nem lehetett megjósolni, hogy a hétközi, sikeresen megvívott, salgótarjáni 120 perces kupameccs mennyire viselte meg csapatunkat. A kezdeti időszakban…
A bajnokság 5. játéknapján Békéscsabára, a Jamina csapatához látogattunk. A tabellára nézve egyértelműen kirajzolódtak az esélyek, míg mi az eddigi meccseken a maximálisan megszerezhető pontszámmal rendelkeztünk, úgy a hazai csapatnak…
A bajnokságban már a 6. fordulót játszották a megye csapatai, amelyen a Körösladány csapatát fogadtuk. A két csapat a közelmúltban már találkozott egymással a Magyar Kupában, ahol sikerült őket egy…
Elérkezett a várva várt nap csapatunk a Magyar Kupa 6. fordulójában az NB2-es Mosonmagyaróvár együttesét fogadta kissé őszies időben az Erzsébet ligetben. A vendég csapat nem vette túl komolyan a…
A 7. fordulóban az eddigi legnehezebb erőpróba előtt álltunk, a bajnokság favoritja ellen, Méhkeréken próbáltuk meg pontjainkat szaporítani. A csapatok igen nagy lendülettel vetették magukat a küzdelembe a hazaiak irányították…

Szarvasi FC 1905 — Nagyszénás SE
| Poz | Csapat | LM | P |
|---|---|---|---|
| 1 | Békési FC | 0 | 0 |
| 1 | Dévaványai SE | 0 | 0 |
| 1 | Füzesgyarmati SK | 0 | 0 |
| 1 | Gyomaendrődi FC | 0 | 0 |
| 1 | Jamina SE | 0 | 0 |
| 1 | Kondorosi TE | 0 | 0 |
| 1 | Mezőhegyesi SE | 0 | 0 |
| 1 | Nagyszénás SE | 0 | 0 |
| Játékos | Gólok |
|---|---|
| Furár Róbert | 10 |
| Simon Róbert | 4 |
| Barna Viktor | 3 |
| Palik György | 2 |
| Pilán Richárd | 2 |