A Békés Megyei Kupa elődöntőjében szerda délután Kondoroson lépett pályára csapatunk. A bátrabban kezdő hazai csapat az első negyedóra végén Péli góljával szerezte meg a vezetést. A gól után kiegyenlített…
A bajnokság 25. fordulójában, utolsó hazai meccsünkön, a már biztos másodikként végző Kondorosi TE csapatát fogadtuk, kistérségi rangadón. Hét közben már találkozott egymással a két egylet, ahol a megyei kupa…
A szezon utolsó fordulójában a bajnoki címet hetekkel ezelőtt megszerző, Füzesgyarmat otthonában léptünk pályára. Első helyezetthez méltóan kezdtek a hazaiak, az első húsz percben három, nagy helyzettel jelezték, hogy igazi…
Csapatunk két szarvasi nevelésű gólerős játékossal erősíti meg keretét. Furár Róbert Méhkerékről igazol újra haza, míg Kriska Norbert a Grosics Akadémia csapatából érkezik. A 18 éves Norbi 4 év után…
Két korábbi fiatal játékosunk csatlakozik csapatunkhoz a Grosics Akadémiától a középpályás Farkas Norbert és a védő Polonszki Patrik igyekszik a felnőtt csapatunk segítségére lenni. Norbert 2013 óta volt tagja a…
A papírformának megfelelően Szarvasi FC labdarúgócsapata sikerével zárult szombaton a Cziglédszky Sámuel-emléktorna, melyet három együttes részvételével rendeztek Békésszentandráson. Hagyomány, hogy a felkészülés rajtján a néhai kiváló edző, és testnevelőtanár emléke…

Szarvasi FC 1905 — Nagyszénás SE
| Poz | Csapat | LM | P |
|---|---|---|---|
| 1 | Békési FC | 0 | 0 |
| 1 | Dévaványai SE | 0 | 0 |
| 1 | Füzesgyarmati SK | 0 | 0 |
| 1 | Gyomaendrődi FC | 0 | 0 |
| 1 | Jamina SE | 0 | 0 |
| 1 | Kondorosi TE | 0 | 0 |
| 1 | Mezőhegyesi SE | 0 | 0 |
| 1 | Nagyszénás SE | 0 | 0 |
| Játékos | Gólok |
|---|---|
| Furár Róbert | 10 |
| Simon Róbert | 4 |
| Barna Viktor | 3 |
| Palik György | 2 |
| Pilán Richárd | 2 |