Szarvasi FC 1905 – Nagyszénás SE 4-1 (1-0) Szarvas, Erzsébet liget. Játékvezető: Fűri Imre (Krecsméri M., Karkus J.) Szarvas: Babák Z. – Borbély M., Sztancsik M., Truczka Á. (Bátori D.),…
Az elmúlt hétvégén Szabadkígyóson játszottunk. Lassan körülményes kezdtünk, de így is mi támadtunk többet. Semmi veszélyt nem jelentettek a kapunkra ezért eset váratlanul hogy a szünet előtt nem sokkal szabadrúgásból vezetést…
A hétvégén Gyomaendrődön játszottunk. Ragyogó időben jó felfogásban kezdtük a mérkőzést. A srácok mind védekezésben mind támadásban nagyon szervezetten tették a dolgukat. Több jó egyéni teljesítmény közül is kiemelkedett Lénárt…
Füzesgyarmat volt a heti ellenfelünk. A lelátó bontása miatt Kondoroson játszottunk. Bátran mentünk bele a mérkőzésbe egy magasabb osztályban edződött csapat ellen. Az első félidőben szép támadásokat vezetve két gólt…
Az ifjúsági bajnokság 8. fordulójában Mezőkovácsházára látogattunk. Egy igen kellemetlen stílusú csapat a Kovácsháza hatan hátul állnak négyen pedig arra várnak hogy előre rúgják a labdát, nincs középpálya. Nagyon odakellet…
A Megyei Kiemelt Ifjúsági Bajnokság 5. fordulójában a sereghajtó Dévaványa csapatát fogadtuk. Az első félidő felénél két gyors góllal megszereztük a vezetést a második félidőben pedig örömfocit láthattunk a csapattól….

Szarvasi FC 1905 — Nagyszénás SE
| Poz | Csapat | LM | P |
|---|---|---|---|
| 1 | Békési FC | 0 | 0 |
| 1 | Dévaványai SE | 0 | 0 |
| 1 | Füzesgyarmati SK | 0 | 0 |
| 1 | Gyomaendrődi FC | 0 | 0 |
| 1 | Jamina SE | 0 | 0 |
| 1 | Kondorosi TE | 0 | 0 |
| 1 | Mezőhegyesi SE | 0 | 0 |
| 1 | Nagyszénás SE | 0 | 0 |
| Játékos | Gólok |
|---|---|
| Furár Róbert | 10 |
| Simon Róbert | 4 |
| Barna Viktor | 3 |
| Palik György | 2 |
| Pilán Richárd | 2 |