Kissé tartalékosan léptünk pályára, viszont ez a mérkőzés nagy részében nem látszott meg a csapat játékán. Álmosan kezdtük a mérkőzést, de a hazai gól felébresztette a csapatot és már az…
Utolsó őszi bajnokiját játszotta serdülő csapatunk pénteken Kondoroson. A hazaiak már a 4. percben két gólos előnyben voltak, melyet a félidő közepéig sikerült ledolgozni, de a szünetre mégis egy gólos…
Ismerős felek találkoztak csütörtökön az Erzsébet ligetben, a korábbi években az U14-es és U15-ös korosztályban közös csapatot indító Körös UFC, anyaegyesületei a Szarvasi FC és a Gyomaendrődi GyLE már külön-külön…
A serdülő bajnokság 6. fordulójában Békésen lépett pályára csapatunk, ahol a hazaiak az első félidőben eldöntötték a mérkőzést, a második félidőben azonban próbáltuk kozmetikázni az eredményt három lőtt góllal. Békési…
A serdülő bajnokság 7. fordulójában a tabella utolsó előtti helyén álló Békéscsabai MÁV együttesét fogadtuk. A mérkőzésen már az első percben megszereztük a vezetést, a félidő végére már 4-1 állt…
Péntek délután serdülőink az éllovas remek utánpótlásáról híres Berényi Gyermek FC otthonában lépett pályára, ahol remek győzelmet arattak. Szép volt fiúk! Berényi Gyermek FC – Szarvasi FC ‘1905’ 2-4 (1-3)…

Szarvasi FC 1905 — Nagyszénás SE
| Poz | Csapat | LM | P |
|---|---|---|---|
| 1 | Békési FC | 0 | 0 |
| 1 | Dévaványai SE | 0 | 0 |
| 1 | Füzesgyarmati SK | 0 | 0 |
| 1 | Gyomaendrődi FC | 0 | 0 |
| 1 | Jamina SE | 0 | 0 |
| 1 | Kondorosi TE | 0 | 0 |
| 1 | Mezőhegyesi SE | 0 | 0 |
| 1 | Nagyszénás SE | 0 | 0 |
| Játékos | Gólok |
|---|---|
| Furár Róbert | 10 |
| Simon Róbert | 4 |
| Barna Viktor | 3 |
| Palik György | 2 |
| Pilán Richárd | 2 |