szarvasifc1

Májusban két alkalommal rendeztek Bozsik Fesztivált Orosházán! U7-es korosztályban két csapattal képviseltette magát a Szarvasi FC. A gyerekek imádták és az idő is kegyes volt! A nyári szünetben továbbra is…

A bajnokság rájátszásának 10. egyben utolsó fordulójában az Okány csapatát fogadtuk. Mindössze egy pontot kellett szereznünk ahhoz, hogy harmadik helyen fejezzük be az idényt, ez nem tűnt elérhetetlen feladatnak, de…

A megyei élvonal felsőházi rájátszásának 9. fordulójában Nagyszénáson léptünk pályára. Az utóbbi hetek sikertelenül megvívott meccsei után bizakodhattunk, hogy végre talán sikerül begyűjtenünk a három pontot, amihez a pár hete…

Szombaton került sor a megyei élvonal felsőházi rájátszásának 8. fordulójára, amelyben az Orosházi ULE csapatát láttuk vendégül. Ebben a szezonban az egymás elleni eredményekre a látogatók lehetnek inkább büszkék, de…

A felsőházi rájátszás 7. fordulójában Körösladányban léptünk pályára. Vendéglátóink már bajnokként fogadtak minket, így számukra már nem volt különösebb tétje a meccsnek, nekünk viszont, hogy halvány reményünk maradjon a második…

A felsőházi rájátszás 7. fordulójában a Gyula csapatát láttuk vendégül. Látogatóinkat eddig a szezonban lejátszott három meccsen egyaránt legyőztük, ezt a remek sorozatot feltétlenül folytatni kellett volna a második pozíció…

Szarvas Fc 1905 Facebook