szarvasifc1

A bajnokság 10. játéknapján a Békéscsabai Jamina gárdáját fogadtuk otthonunkban. Bár a vendégek minden csapatrészében találhatunk képzett, rutinos játékosokat, a papírforma alapján biztos hazai sikerre számíthattunk, de mint tudjuk általában…

Békésre látogattunk az újabb bajnoki mérkőzésre. Sajnos betegség és egyéb okok miatt többen hiányoztak. A mérkőzés kezdetétől magunkhoz ragadtuk a kezdeményezés. A harmadik percben egy kiugratás után a hazai védő…

Az 5. fordulóban a Vésztő U16-os csapatához látogattunk. Hasonló volt a koreográfia, mint az előző találkozóinkon ezen a mérkőzésen is hamar sikerült megnyugtató előnyt szereznünk. Sajnos a játékunkon nem volt…

A 9. fordulóban Szeghalomra látogattunk. A sárrétiek az edzőváltás óta remek passzba kerültek, öt meccset veretlenül sikerült lehozniuk, a mi formánkat sem érhette panasz az utóbbi időben, bár a bajnokság…

A gyér létszám miatt már a második kör kezdődött a megyei pontvadászatban, ez a 8. fordulót jelentette jelen esetben, amelyben a gyulai csapatot láttuk vendégül. Sajnos rossz emlékeket idéz fel…

A serdülő bajnokság 3. fordulójában Mezőberényben lépett pályára csapatunk, ahol nagyon jól kezdtük a mérkőzést hiszen már a negyedóra elteltével 3 gólos előnyben volt csapatunk. A 21. percben már 5!…

Szarvas Fc 1905 Facebook