szarvasifc1

A megyei kupában nyújtott parádés teljesítmény sajnos ezen a meccsen elmaradt és a látottak alapján megérdemelt eredmény született, mely nem túl hízelgő ránk nézve. A mérkőzés elején látható volt, hogy…

A rossz időjárás miatt csak a hétvégén tudott elindulni a Bozsik program tavaszi programja, melynek házigazdája Szarvas volt. Egyesületünk U13 korcsoportban 1, U11-ben 2 csapattal indult. A fiúk a szokásos…

A serdülő bajnokság 15. fordulójában az ötödik Dévaványa csapatát fogadta az Erzsébet ligetben a negyedik helyen álló együttesünk. Az első húsz percben két gólos előnyre tettek szert a vendégek, ezek…

Szerda délután a Békés Megyei Kupa második fordulójában léptünk pályára csapatunk. Együttesünket Fábry Attila és Viszkok Dani kivételével ifistáink alkották, a legerősebb csapatával felálló megyei II. osztályú bajnokság alapszakaszának 6….

A felsőházi rájátszásban, a 23. fordulóban azt a Békéscsaba II csapatát fogadtuk, amelyik ellen nem is olyan rég, igen cudar időben és pályán, sikerült egy pontot elcsennünk. Az eltérés az…

Nagyszombaton a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójára került sor Mezőhegyesen. Rendhagyó módon egy mérkőzés előtti történettel kezdeném a tudósítást, az igencsak illuminált állapotban lévő hangosbemondó, a szokásos névsor felolvasásakor Polonszki nevét,…

Szarvas Fc 1905 Facebook