Január 4-én kezdte a felkészülést az U-11-es csapatunk heti két edzéssel a Petőfi utcai sportcsarnokban. Az edzés látogatottság a járvány miatt elég hullámzó volt az elmúlt bő két hónapban, de…
A megyei első osztály 20. fordulójában Szeghalmon léptünk pályára. Vendéglátóink velünk ellentétben nem kezdték túl jól a tavaszi szezont, kettő vereség állt eddig a nevük mellett, de ezeket mindkétszer szoros…
Decembertől Füredi János lett ennek a korosztálynak is az edzője. Ismerkedésként rögtön Orosházán voltunk egy 8 csapatos tornán ahol egy évvel idősebbek ellen játszottunk. A fiúk remekül küzdöttek de sajnos…
Legkisebb korosztályukban heti két edzéssel készülünk. Január végén hazai rendezésű tornán, két csapattal képviseltettük magunkat. A 12 csapat részvételével lezajlott tornán, Szarvas “B” csapatunk a későbbi győztes Békéscsabai Előre és…
A bajnokság 19. fordulójában a Gyulai Termál csapatát fogadtuk. A gyulai csapat hozzánk hasonlóan hosszú ideje nem talált legyőzőre, a tavaszi nyitányt is győzelemmel kezdte, így egy izgalmas, kiélezett küzdelemre…
A tavaszi első, összességében a 18. fordulót rendezték a megyei első osztályban, amelyben Okányra látogattunk. Aki figyelemmel követi a bajnokságot az tudja, hogy ennek a találkozónak óriási jelentősége volt részünkről,…