szarvasifc1

Az utolsó előtti fordulót rendezték a megyei pontvadászatban, amelyikben Kondoroson próbáltuk meg pozíciónkat megerősíteni, és adott esetben javítani rajta. Már a 3. percben zavart okozunk vendéglátóink kapuja előtt, de az…

A hosszúra nyúló 13. fordulóban Mezőhegyesen szerepelt ifjúsági csapatunk, a hosszú csapadékos tél és a pályák alkalmatlansága miatt ennek a fordulónak a mérkőzéseit március 16. és június 8. között bonyolítják…

Ifistáink sérülésektől és egyéb elfoglaltságok miatt erősen tartalékos felállásban készültek az alsóházi vendéglátóink elleni mérkőzésre a serdülőből jövő erősítéssel ezen a vasárnap délelőtti meccsen. Szerencsére ma vendéglátóink sem akartak papírformát borítani, de…

Fergeteges kezdéssel az első negyedóra után már 4-0 volt az állás javunkra, a csapatot nagyon fűtötte az elmúlt forduló „elbénázott” veresége utáni javítási vágy. Várhatóan ezt a tempót a nyári hőségben nem…

U14 Körös UFC – OMTK-ULE ‘1913’ 8-1 (4-0) Szarvas, Erzsébet liget. Játékvezető: Győri László (Telek A., Révész N.) Körös: Szebegyinszki M. – Sztancsik M. (Rácz A.), Timár O., Szlancsik B.,…

A 30. fordulót rendezték a megyei pontvadászatban, amelyen az Orosházi Rákóczit láttuk vendégül. Az eddig lejátszott három szezonbeli találkozásunkon a maximálisan megszerezhető kilenc bajnoki pontot vettünk el aktuális ellenfelünktől. A…

Szarvas Fc 1905 Facebook