Új Hidegkuti Nándor Stadion 1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14. 2019.05.16. csütörtök 16:30 Szarvasi FC részére fenntartott helyek: B1 és B2 szektor I1-s kapu Hungária krt. felől Parkolás a közeli utcákban….
Csütörtökön sporttörténelmi jelentőségű mérkőzést vívott csapatunk Budapesten, az Új Hidegkuti Nándor Stadionba, ahová szép számú nézősereg is elkísérte. Ez volt az első alkalom, hogy csapatunk országos szintű kupadöntőbe jutott illetve,…
A rájátszás 9. fordulójában Szeghalmon léptünk pályára. Csupán másodpercek teltek el a kezdő sípszót követően, amikor Lévainak kellett nyújtózkodnia Cserna lövését követően, de mivel sikerrel tette, így nem kerültünk rögtön…
A felsőházi rájátszás első fordulójával folytatódott a megyei első osztály pontvadászata, amelyben Körösladányban próbáltuk meg pontjaink számát szaporítani. Legutóbb két hete találkoztunk velük, amikor is nagy küzdelemben szereztük meg a…
Szerda délután mintegy 150 néző volt kíváncsi az Erzsébet ligetben megrendezésre kerül Békés Megyei Kupa nyolcaddöntő mérkőzésre, ahol kistérségi rangadón fogadtuk a Kondorosi TE csapatát. Mindkét csapat az eddig kevesebb lehetőséget…
A rájátszás második játéknapján a Kondorosi TE csapatát fogadtuk hazai környezetben. A két csapat rövid időn belül már harmadszor mérte össze az erejét, elsőnek bajnokin a zöld-fehérek győztek, hét közben…

Szarvasi FC 1905 — Nagyszénás SE
| Poz | Csapat | LM | P |
|---|---|---|---|
| 1 | Békési FC | 0 | 0 |
| 1 | Dévaványai SE | 0 | 0 |
| 1 | Füzesgyarmati SK | 0 | 0 |
| 1 | Gyomaendrődi FC | 0 | 0 |
| 1 | Jamina SE | 0 | 0 |
| 1 | Kondorosi TE | 0 | 0 |
| 1 | Mezőhegyesi SE | 0 | 0 |
| 1 | Nagyszénás SE | 0 | 0 |
| Játékos | Gólok |
|---|---|
| Furár Róbert | 10 |
| Simon Róbert | 4 |
| Barna Viktor | 3 |
| Palik György | 2 |
| Pilán Richárd | 2 |