A tavaszi nyitányon a bajnokság 15. fordulóját rendezték a megyei első osztályban. A csekély létszám miatt ez már a harmadik kört jelentette a résztvevőknek, amelyben Gyulán próbáltuk megszerezni a pontokat,…
Az MLSZ Békés Megyei Igazgatósága immár nyolcadik alkalommal rendezte meg szokásos díjátadó gálájat, amelyen az elmúlt év legjobbjait díjazták. A megyei I. osztályú játékosok közül a legjobbnak csapatunk támadóját Farkas…
Az elmúlt héten szerdán a Zalaegerszeg elleni Magyar Kupa mérkőzés után tartotta csapatunk szokásos félévzáró vacsoráját a Liget Wellness és Konferencia Hotelben. Bencze Sándor – csapatunk elnöke bevezető köszöntőjében elmondta,…
Szerda délidőben a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé kerülésért, az NB1 újoncát a Zalaegerszegi TE csapatát fogadtuk. A hüvős, nyirkos, ködös időben szép számú néző sereg várta a kezdősípszót….
A 6. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótoltunk a hétvégén, amelyben a Békéscsabai Előre II. csapatával mérkőztünk meg. Ellenfelünkkel két hete, hazai pályán már megmérkőztünk, akkor nagy küzdelemben, egy jó iramú mérkőzésen…