szarvasifc1

A Szarvasi FC immár tizedik alkalommal rendezte meg minden utánpótlás korosztályú csapatai számára a hazai rendezésű teremlabdarúgó tornáit. A sorozat ötödik tornájaként az U-7 korosztály (2010-2011) 11 csapattal mutatkozott be…

Szombat délután ismét Makón léptünk pályára edzőmérkőzésen, de ezúttal a hazaiak második számú együttese volt ellenfelünk. Ezúttal több fiatalnak is lehetőséget adott Rétes mester, de így is szoros mérkőzést játszottunk….

Szerdán este Csongrádon léptünk pályára a helyi megyei I. osztályú csapat otthonában. A hazaiak vezetik a megyei bajnokságot így igazi erőfelmérő várt együttesünkre. Csongrádi TSE – Szarvasi FC 2-2 Csongrád….

A téli felkészülés részeként, első felkészülési mérkőzésünket az NB3-as Makó otthonában játszottuk. Jobban kezdtük a mérkőzést és egy ellentámadás után már az első percekben megszereztük a vezetést. A makóiak mezőnyfölényben…

A  megyei U-15 futsal bajnokság „D” jelű csoportjában a 2. fordulóra került sor a mai játéknapon melynek Gyomaendrőd volt a házigazdája. Csapatunk az előző forduló eredményei alapján bizakodva várta a…

A téli szezonban is folytatódik az egyesületi Bozsik program, december-februári időszakban havonta 1 alkalommal futsal torna kerül megrendezésre. A csoportunkban házigazdaként Szarvasi FC vállalta a rendezést a Petőfi és Alkotmány…

Szarvas Fc 1905 Facebook