szarvasifc1

A Szarvasi FC 2017. június 09.-én 17,00-tól tartotta meg a 2016/17 évi bajnokság és tavaszi szezonjának értékelését, majd ezt követte egy záró vacsora. A szezonzárón a Szarvasi FC és az…

A szezon utolsó fordulójában a bajnoki címet hetekkel ezelőtt megszerző, Füzesgyarmat otthonában léptünk pályára. Első helyezetthez méltóan kezdtek a hazaiak, az első húsz percben három, nagy helyzettel jelezték, hogy igazi…

A bajnokság 25. fordulójában, utolsó hazai meccsünkön, a már biztos másodikként végző Kondorosi TE csapatát fogadtuk, kistérségi rangadón. Hét közben már találkozott egymással a két egylet, ahol a megyei kupa…

A Békés Megyei Kupa elődöntőjében szerda délután Kondoroson lépett pályára csapatunk. A bátrabban kezdő hazai csapat az első negyedóra végén Péli góljával szerezte meg a vezetést. A gól után kiegyenlített…

Az NB2-es utánpótlás bajnokság 26. fordulójában a szegedi DAFC csapatához látogattak fiataljaink, ahonnan két mérkőzésen hárompontot gyűjtve térhette haza. U14 DAFC Szeged – Körös UFC 2-3 (1-1) Szeged, Vasutas Sportpálya….

Nagyon nehéz és kemény mérkőzésen magabiztos (6-0) győzelem a Gádoros csapata ellen. Összességében kitűnő csapatmunkával, csapategységgel múltuk felül a keményen és elszántan, néha a sportszerűség határait feszegető módon küzdő ellenfelünket….

Szarvas Fc 1905 Facebook