A megyei bajnokság 8. fordulójában Gyulára látogattunk. A hazai csapat négy győzelemmel állt bele ebbe a meccsbe, mi eddig igen szeszélyesen játszva, apró lépésekben próbáljuk elérni a felsőházat jelentő pozíciót,…
A 9. fordulónál járnak a megyei első osztály csapatai, amelynek keretében a Szeghalom csapatát fogadtuk. A hazai pályaelőnyt feladtuk, mivel a bontási munkálatok nem engedték meg a szarvasi rendezést, így…
A 10. fordulóban ahhoz a sarkadi csapathoz látogattunk, amely ezidáig egyetlen pontot sem tudott szerezni a vetélytársaitól, ennek okán a tabella legvégső helyét foglalta el. A mi csapatunkat továbbra is…
Az alapszakasz első körének zárófordulójában a szomszédos Csabacsűd csapatát fogadtuk. Az ellenfél keretében több olyan játékos, és edző található, aki már viselte csapatunk mezét, így abban biztosak lehettünk, hogy motivációnak…
A békéscsabai Kórház utcai Stadionban péntek este szarvasi sikerrel ért véget a labdarúgó Békés Megyei Kupa döntője. Somogyi János alakulata izgalmas végjátékot követően, büntetőrúgásokkal múlta felül az utolsó pillanatokban egyenlítő…
Csapatunk elbúcsúzott a labdarúgó Magyar Kupától, miután a vasárnapi hazai pályán két gólos vereséget szenvedett az NB III-as bajnokság Közép csoportjában érdekelt Erzsébeti SMTK ellen. Az NB III-as pesterzsébeti csapat…
Poz | Csapat | LM | P |
---|---|---|---|
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
Játékos | Gólok |
---|---|
Furár Róbert | 10 |
Simon Róbert | 4 |
Barna Viktor | 3 |
Palik György | 2 |
Pilán Richárd | 2 |