Felnőtt

Újabb nehéz mérkőzésnek néztünk elébe a 19. játéknapon, a tavasszal remek formában levő Körösladány vendégei voltunk. A hazaiak már a 2. percben ránk ijesztettek Kéki révén, aki nagy helyzetben alig…

Ezen a hétvégén a jelenleg második helyen álló Füzesgyarmati csapatot láttuk vendégül. A két együttes legutóbbi négy találkozója döntetlennel végződött, de jelen esetben igazán csak a három pontmegszerzése lehetett a…

A Békés Megyei Kupa 3. fordulójában Gyomaendrődön szerepelt csapatunk, ahol sikeresen kivívtuk a negyeddöntőbe jutást. Gyomaendrődi FC – Szarvasi FC 1-4 (0-1) Gyomaendrőd, 40 néző. Játékvezető: Görgényi András (Krajcsovicz Zs.,…

Soros bajnoki ellenfelünk, a Tótkomlósi TC otthonában léptünk pályára a hét utolsó napján, ahol a tabellán elfoglalt helyezések alapján, egyértelműen a három pont megszerzése lehetett a célunk. Ennek szellemében is…

A bajnokság 22. fordulójában, a középmezőnyben tanyázó Vésztő csapatával mérkőztünk meg a bajnoki pontokért. A mérkőzés egy perces gyász szünettel kezdődött, csapatunk egykori edzőjére Pallagi Róbertre emlékeztünk. A játék viharos…

Mint már megszokhattuk ezúttal is elkészült Furár Adrienn jóvoltából a 2015-ös őszi szezon videós összefoglalója.

Szarvas Fc 1905 Facebook