U14-es csapatunkat nem lehet megállítani, a bajnokság 12. fordulójában zsinórban ötödik mérkőzését nyerte meg csapatunk, amely a tabella 4. helyééig repítette őket. Sajnos U15-öseink mérkőzéséről nem számolhatunk be ilyen eredményről,…
A 14. fordulóban a Vésztői csapatot láttuk vendégül, itt volt a lehetőség, hogy az elmúlt heti, gyengébb játékkal kiszenvedett döntetlent kijavítsa a csapat, erre alkalmasabb csapatot nem is kívánhattunk volna,…
Az Nb2-es utánpótlás bajnokság 11. fordulójában csapatunk Szarvason fogadta a Hódmezővásárhely csapatát. Fiataljaink ismét nyertek, míg a nagyobbak sajnos vereséget szenvedtek. U14 Körös UFC – Hódmezővásárhelyi FC 3-2 (1-1) Szarvas,…
A békés megyei IFI kupa 2. csoportmérkőzésére került sor vasárnap Kondoroson, ahol a hazaiak vereséggel a vendégek győzelemmel kezdték a sorozatot. A mérkőzést jól kezdtük, egy teljesen jogos büntetőt Varga…
A 13. fordulót rendezték meg a megyei első osztályban, amelyben Dévaványára látogattunk. Úgy indítottuk a találkozót ahogy azt egy esélyes csapatnak illik, a 2. percben előbb Somogyi lőtt szabadrúgásból alig…
A serdülő bajnokságban a második fordulóból elhalasztott mérkőzésen lépett pályára csapatunk Mezőberényben. A két éllovas gárda közül ezúttal a hazaiak nagy arányú győzelmet arattuk csapatunk felett. Érdekesség, hogy a következő…