A vármegyénk élvonalában a 20. fordulót rendezték meg a hétvégén, amelynek keretében a Nagyszénás vendégei voltunk. Hétközben mindkét csapat sikeres kupa negyeddöntővel hangolt erre a találkozóra, amelyen veszíteni valója a…
Kedden délután csapatunk Békéscsabán a Békés Vármegyei Kupa negyeddöntőjében lépett pályára, ahol remek első félidőt produkálva, egy gólos előnnyel zárhattuk a játékrészt a MÁV ellen. A második félidőben büntetőből növeltük…
A 16. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótoltunk a hétvégén, amelyben a Szeghalom gárdáját fogadtuk. Vendégeink nem kezdték túl jól a szezont, két vereséggel rajtoltak, míg nekünk jobban sikerült a kezdés, két…
Szerdán délután Eleken lépett pályára csapatunk a Békés Vármegyei Kupa nyolcaddöntőjének február utolsó hétvégéről elhalasztott mérkőzésen. Somogyi Jánost csapatunk vezetőedzőjét kértük, hogy foglalja össze oldalunk számára a mérkőzést: „A mérkőzést…
Vármegyénk élvonalában a 18. fordulót rendezték a hétvégén, amelyben a Medgyesbodzás csapatát fogadtuk. Vendégeink sikeres hetek után érkeztek hozzánk, ugyanis mindkét idei meccsüket megnyerték, mi is győzelemmel a hátunk mögött…
Vármegyénk labdarúgó élvonalában a 17. fordulót rendezték meg a hétvégén, amely nekünk a tavaszi nyitányt jelentette, mivel a múlt heti bajnokink elmaradt a Szeghalom ellen, míg a Gyomaendrőd egy gyulai…
Poz | Csapat | LM | P |
---|---|---|---|
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
1 | ![]() | 0 | 0 |
Játékos | Gólok |
---|---|
Furár Róbert | 10 |
Simon Róbert | 4 |
Barna Viktor | 3 |
Palik György | 2 |
Pilán Richárd | 2 |